Sikátorok

- Nocsak, a vén Hadésznak van egy fia? Ezt se tudtam, eh, jó sokáig vontam ki magamat a dolgok alól. De tudod, elmentem egy kisebb szabira, így sok minden történt, amiről nem tudok. *na igen, ha ezer évre kivonják az istent a forgalomból, hát mit tehetne? Megy lazulni, és kész, körbejártam pár világot, és éltem vidáman, de végre eljött az időm. S mit csinálok? A csatornában mászkálok.*
- Aha, akkor valami sztár vagy, vagy micsoda? Hm, azért, kezdem megszokni, hogy minden isten, akivel találkozok, valami énekes, színész, vagy mit tudom én. Ej, jó kis foglalkozások merre vannak? Zeusz lehetne villanyszerelő, Ares katona, és így tovább. *szerintem nem is lenne rossz, Hermész meg lehetne postás, Poseidon halász, Hades meg temetkezési vállalkozó.*
- Igen, a nevem Xerio, én felelnék a káoszért a világban. Csak most takarékon vagyok egy kicsit, szokok vissza meg ilyenek, tudod hogy megy ez, ha kiesel a gyakorlatból, kell valami, ami visszaráz.

Döbbenet vett erőt rajtam megint. Halánl lazán csinált mindent, ahogy láttam, az se érdekelte nagyon, hogy vajon milyen hatást ér el, ezzel a föld alól előbújós trükkjével, amivel engem tulajdon képpen sikeresen sokkolt. De semmi gond, legalább más nem látta, ez a lényeg, nem? Teljesenn készen vagyok!!!
Majdnem rákérdeztem, hogy az ismerőse a csatornában lakik-e, de végül inkább hagytam a fenébe, annyira sikerült ledöbbentenie válaszával.
Viszont arra, hogy nem tudja a nevem, csak vállat rándítottam. Nem nagy dolog, csak páran tudják. Azért nem vicces, hogy van olyan isten, akinek a nevét csak hárman-négyen tudják?! Nem mellesleg ez az az isten, aki a legtöbb fájdalmat tudná hozni a világra. Szerintem ciki. De mindegy, ideje bemutatkozni, vagy valami.ilyesmi.
- Nem gond, szinte senki nem ismer. A nevem Dylan Pine, de a lentieknek csak Max. Hádész fia vagyok. - Mutatkoztam be nyugodtan, senki nem hallhatott minket, a sikátorban csakk mi voltunk, egyébként meg nem nyíltak ide ablakok.
- Amszterdamból jöttem, menekülök a rajongóim elől. Ki akartam menni, mert szeretem a várost, de aztán leesett, hogy ha egyedül kimennék ugyanazt érném el, mint ahonnan jöttem. - Forgattam szemet sóhajtva, majd az utcára néztem. Olyan jó lenne, a fenébe is.
- Te Xerio vagy, ugye?- tudakoztam, mert az ismerkedés a többi istennel apa szerint nagyon fontos. Engem meg mondjuk annyira nem érdekel, de ha kell hát kell.

Na, legalább elhiszi, hogy tényleg csak lent voltam. Mert ismerjük el, nehéz lett volna kitalálni valami normális magyarázatott, hogy mit is kerestem lent… Aranyat és olajt tuti nem, csövesnek se látszok. Hm, maradt hát az őszinteség, ami valljuk be, a káosztól nehéz elvárni, ezzel is tudok kis zavart okozni… hogy nekem mennyi eszem van, egyesek szerint, pont mint egy marék lepkének. Bár, attól függ, mekkora lepkék azok, ha sok kicsi, akkor még büszke is vagyok magamra.
- Inkább kit. – vigyorogtam, miközben a lábfejemmel rugdaltam vissza a csatornafedelet. – Egy régi ismerőst, de nem ott volt sajnos. És te mit keresel erre… ő bocsi, de nem tudom a neved, tudom hogy nem vagy ember, de nem ugrik be.

Lemondóan sóhajtottam, és ahelyett, hogy sajnálkoztam volna, annak örültem, hogy csend van. És nyugi, de ez nem az Alvilág, jó lenne megint lemenni, és eltűnni innen jó pár évre. Talán vissza se jönnék, vagy csak jó száz év múlva, nekem annyira mindegy, komolyan halálosan nem érdekel, ez a szívás nem kötelező, megpróbáltam, kipróbáltam, szép volt, jó volt, sok volt, elég volt. Sokszor gondolkodtam el azon, hogy ha az első feljövetelem jobban sikerült volna, akkor szeretnék-e itt élni. Nem hinném. Néha jó elszórakozni a képességemmel, szó se róla, de van, amikor már sok a jóból.
Már éppen nagyon elmerültem volna a gondolataimban, mikor zajt hallottam kicsivel magam mellől. Oda kaptam a fejem, egy férfi mászott ki a csatornából. Na. Sok érdekes dolgot csináltam már, láttam már, de egy férfival sem találkoztam, aki onnan mászott volna elő ilyen normális ruhában, mikor nem csatornaszerelő, vagy tisztogató, vagy ilyesmi. Nagyon igyekeztem, hogy ne bámuljak rá, csak nézzem. De valljuk be, rohadt nehéz volt. Szavaira megköszörültem torkom, és valamilyen szinten értelmes ábrázatot vettem fel, igyekeztem elnyomni a döbbenetemet.
- Aha... hát... nekem mindegy, elhiszem - Vontam vállat, és bár mások kiröhögték volna, én nem tettem, de még mosolygást sem kellett elnyomnom. Ahogy jobban megnéztem, rájöttem, hogy egy istennel van dolgom, és mikor már teljesen kimászott le is esett. Mármint... apa mutatott róla is képet, valami fura neve volt.... Xel kezdődött, és... Xerio! Asszem, de nem tuti, minden esetre tudtommal a káosz istene. Akkor nincs is olyan messze tőlem.
- És mit kerestél lent? - Kérdeztem végül, mikor nem tudtam legyűrni kíváncsiságomat, hiszen ott csak mocsok van meg patkányok. Ha valami világi titkos micsoda, nem kell elmondania, nekem aztán mindegy.

Tudnám, hogyan kerültem ilyen helyre? Csupa bűz minden, mocsok, és eh… patkányok is, oké, kedvelem azokat a kis valamiket, mert aranyosak, de akkor is, mit kereshetett erre? Ej, és én minek keresem, és minek szívat, hogy nem kerül elő. Tudja jól, hogy hiába nő, és hiába imádom, leszidnám, amiért ilyen fogadásba kényszeríttet. Na mindegy, másszunk ki, egyik fok a másik után, kis erőkifejtés, és eltolom a csatorna fedelét. Alig mászok ki, számomra egy ismeretlen istent pillantok meg. Nézek rá, a csatornára, megint rá, és megint a csatornára.
- Ez nem az aminek látszik, csak éppen a csatornából mászik kifelé. De tényleg csak ennyi az egész.

Szerettem volna Amszterdam helyett valami nyugisabb helyen lenni, így, mikor senki sem látott, átmentem Athénba, egy sikátorba egészen pontosan. Lassan vettem a levegőt, hogy ne keltsek semmilyen feltűnést. Hátam a hideg kőfalnak nyomtam, lehunytam a szemem, elképzeltem, milyen képet fog vágni az ügynököm, mikor nem fog otthon találni. Ej-ej, márpedi egy ilyen híres színésznek nem lenne szabad egyedül lennie. Ki se fogok tudni lépni a sikátorból úgy, hogy ne kapjak pár nyAvogóg sülye libát a nyakamba, jajaj. Nem gond, egy ideig itt is megleszek. Hamarosan el kéne tán kezdenem ismerkedni az Olimposzi istenekkel, mert elég égő, hogy csak egyet ismerek személyesen, Afroditét. Persze a többiekről is tudok pár dolgot, de csak annyit, hogy hogy néznek ki, mi nek az istenei, meg a nevüket. Hát nem valami sok, bár már ez is több, mint amennyit ők tudnak rólam. Kész röhej, hogy bár az apám maga Hádész, az anyám Perszephóné, mégsem tud rólam senki semmit. Azt meg főleg, hogy.minek is vagyok az istene. Francot. Ez az egyetlen hátránya, hogy az eddigi életem háromnegyedét az Alvilágban töltöttem. Bár, lehet, páran még ismernének is a filmekből. Már csak azt nem tudom, hogy Afrodité honnan tudta, hogy én is isten vagyok, mikor nem is ismert. Az életem nagy rejtélyei, mi? Szuper nekem.
Felnéztem az égre. Már este volt, a csillagok fényesen ragyogtak, a sikátor két vége felől boldog zsibongás hallatszott. Szeretem ezt a várost. Bárcsak kimehetnék. Már csak egy férfi társasága is elég lenne talán, hogy a csajok kétszer is meggondolják, rám vessék-e magukat.

...