Hádész temetkezési vállalata

Reméltem, hogy Hádész örömmel fogad majd és ez így is lett. Bár láttam rajta a meglepettséget is, amiért itt lát, mégis úgy tűnt, talán hosszú ideje én vagyok az egyetlen "rokon", aki meglátogatja.
Azonnal kéretett egy kis süteményt és kávét a fontoskodó titkárnőjétől, közben én kényelmesen elhelyezkedtem a széken, egyik lábam átvetettem a másikon és kedves mosollyal az arcomon végig néztem az irodán.
Furcsa volt őt ilyen környezetben látni, de kétség kívül jól állt neki, hiszen, ha úgy vesszük, odalent is üzletel.
-Gondoltam meglátogatom az alvilág urát, ha már erre jártam.- mosolyogtam még mindig kedvesen rá, közben megigazítottam a felsőmet és az ölembe tettem mindkét kezem.
-Én jól vagyok, köszönöm kérdésed. Élem a kis világom, már amennyire lehet ebben a korban és élvezem a Földi lét pozitív dolgait.- kúszott széles vigyor az arcomra, ahogy arra gondoltam, milyen könnyű szerrel tudok itt elcsábítani akárkit is. Odafent már úgy, ahogy immuninsak lettek rám a férfiak, legalábbis némelyik, idelent azonban nem tudják, ki is vagyok igazán.
-Nem rég összefutottam Apollóval is, valamint találkoztam a fiaddal. Igazán aranyos teremtés.- gondoltam vissza a férfira, akivel összezártak a forgatáson pár órára, valamint Apollóra, aki jó ideje el is tűnt az után, hogy elmondta, mit is érez irántam. Ennyit erről ugyebár.
-És neked, hogy megy sorod? A cég? Gyűlnek a lelkek?- tettem fel gyorsan több kérdést is, közben figyeltem a titkárnőt, aki besétált egy tálcával, letette elém majd Hádész elé a kávét, valamint a süteményt az asztalra és gyorsan ki is slisszolt az ajtón.
-Micsoda kis asszisztens. Nagyon szereti a főnökét, ugye tudod?- jegyeztem meg kuncogva, ahogy a nő kiment, hiszen én még szép, hogy tudom, melyik halandó, mit érez. Már pedig ez a nő, nem csak a fizetése miatt dolgozik itt, amit meg is tudok érteni, hiszen Hádész jóképű és még saját cége is van. Azt persze gondolom nem tudja a nő, hogy az egész Alvilág az övé.

A szokásos napi teendőimet végeztem. Egy telefon, két lélek az alvilágba, még egy telefon, ügyfél fogadás, ajánlat tétel. Nem panaszkodom, a városban talán én vagyok az egyetlen, aki minőségi szolgáltatást nyújt, viszonylag olcsón. Bár ez nézőpont kérdése, de az üzlet szépen megy. Senki nem tudja, de mivel nagyrészt ide vagyok kötve, így az irodámban ténykedtem kicsit, ugyanis közvetlen járat nyitható egyenesen az alvilágba. Így nekem is könnyebb, és a magyarázkodástól is megkímélem magamat is, és másokat is. Épp egy ügyféllel beszélek, amikor a titkárnőm behoz egy újabb irat kupoacot.
- Nica, most ezt nem gondolta komolyan, ugye kedves? - kérdezem nyájasan, mégis kiérezni némi élt a hangomból.
- Ha így folytatja, hamarosan rákerülhet az "Irat-hegy" a térképre. - teszem még hozzá, de a titkárnő ügyet sem vetve rá, elmosolyodik, majd szó nélkül távozik. Neki kezdek, hogy elolvassam őket, de a második után félretolom az egészet. Az összes ugyanarról szól, csak más a név a lap alján.

"Meghalt a nagymama, és szeretnénk végső nyughelyére tenni őt. Legyen szép, mintha csak aludna, bla bla bla..."

Kissé unalmas és klisés, hogy mindenki úgyanúgy akarja látni a halott rokonát, ahogy a többség akarja, hogy lássa. Mintha aludna, mintha pihenne és a többi, és a többi. Hová lett a régi jó szokás, mikor elégették, vagy eltávolították egyes testrészeit, annak érdekében, hogy ne támadjon fel, vagy a gonosz boszorkányok ne tudják felhasználni a testét. Visszasírom azokat az időket, ahogy mindenki más, de ez jutott. A kor halad, a technika fejlődik, az emberek pedig egyre szürkébbek lesznek és beállnak abba a képzeletbeli marha csordába. Nem tudom folytatni a gondolatmenetem, mert kintről hangok hallatszanak be, és szó szerint beront Veronica, a titkárnőm, valamint még valaki, aki szintnén nő nemű, szemre való teremtés és...
- Aphrodité?! - megörülök a rokonomnak, nem is tudom, mikor volt nálam utoljára ilyen különleges látogató. Az asztalon lévő ketyere gombját lenyomva beleszólok.
- Veronica, kérem hozzon két kávét - maga olyan finoman csinálja - és egy tálca csokis kekszet. Még maradnia kellett abból, amit múltkor az a fiatal házaspár megrendelő hozott. - elengedtem, majd visszafordultam Aphrodité felé.
- Az szék igen, és a munkáról és az öltönyről ne is beszéljünk. Méreg drága volt ez a cucc. - elmosolyodom.
- Mi szél hozott erre? Hogy megy sorod ebben a korban? Világban. Bármi legyen is ez. - kérdezek vissza.

Furcsa volt, hogy épp egy temetkezési vállalat előtt parkolok, de nem tehettem mást. Muszáj volt látnom, ahogy Hádész a kis aktákat olvasgatja vagy bánom is én mit csinál, de látnom kellett, hogy itt van a Földön. Nem sikerült még vele soha összefutnom itt, és nem is sejtettem, hogy ez előfordul majd valaha, de hallottam egy kósza pletykát arról, hogy itt van. Még szép, hogy meglátogatom. Milyen istennő lennék, ha nem tenném?
A hatalmas épület a város szívében ácsorgott, s talán még ki is lógott belőle, ha a magasságát nézzük.
Előbb, csak a kocsiban üldögélve néztem az épületet és elképzeltem, milyen frappáns szöveggel fogom üdvözölni az újabb rokonomat, de semmi értelmes nem jutott eszembe, amit még ő is díjazna.
Kezemmel a kormányon doboltam a rádióból szóló zene ritmusát, majd, mikor meguntam az ücsörgés, egy hirtelen mozdulattal kikapcsoltam a rádiót és kiszálltam a kocsiból.
Amint egy kis pittyegés kíséretében bezártam a kocsit, határozott léptekkel elindultam az épületbe, ahol azonnal egy őr fogadott. Nem kérdezte, ki vagyok vagy mit akarok, csupán széles mosollyal az arcán üdvözölt és csillogó szemekkel nézte, ahogy a lift felé megyek.
Úgy sejtettem, ahogy Hádészt ismerem, a legfelső emeleten "tanyázhat", hiszen mindig is uralkodó fajta volt. Nem bírta elviselni, ha valaki feljebb való volt nála, ami tekintve azt az apró tényt, hogy a testvére, Zeusz a mennyben lakik, pocsék lehetett.
A lift kis csilingeléssel jelzett, mikor megállt a legfelső szinten, majd kitárult az ajtaja, én pedig végig trappoltam a folyosón, mintha tudnám, hova is megyek. Nem tudtam volna megkérdezni senkit se, hogy jó irányba tartok-e, hiszen a kérdés úgy hangzott volna, hogy "ezen az emeleten van Hádész irodája?". Azt hiszem jobb, ha magam keresem meg.
A folyosó végén állt egy ajtó, rajta egy név: Lence Broyles. Vállat vontam, ahogy elolvastam, majd benyitottam, ahol egy kis mitugrász asszisztens sétált rögtön elém, mielőtt a következő ajtót elértem volna.
-Elnézést. A főnök úr épp telefonál. Meg van beszélve a találkozójuk?- kérdezte tőlem, mire sóhajtottam egyet, most először rá emeltem tekintetem és elmosolyodtam.
-A rokona vagyok. Örülni fog nekem, szóval tünés.- toltam el az útból a nőt, majd benyitottam az irodába, ahol ott ücsörgött az asztalnál a kis bőr székében Hádész.
-Nocsak, az alvilág ura. Jól áll neked ez a szék. Csinosabb, mint a pokolbéli trónod.- álltam meg az asztal előtt vigyorogva, majd összefontam melleim előtt a karom és kíváncsian méregettem Hádészt.
-Hogy s mint vagy rokon?- mosolyogtam rá kedvesen, majd lenéztem a mellettem ácsorgó székre és leültem.

/Remélem megfelel, de szólj, ha nagyon béna /

...